Nos, azt hiszem, a következő szezont kihagyom. Picit belefáradtam, hogy tizensok éve a liga bohócainak szurkolok. Unalmas már meccsről meccsre azt nézni, hogyan kéne játszani, hol vannak a hibák, hogyan teszünk tönkre bármilyen kapust, aki hozzánk igazol. Vannak ígéretes tehetségeink, az utánpótlásunk sose volt ilyen erős, jó az edzői stáb (-kapus), a vezetőség. Egyszer majd biztos jó lesz lightning-drukkernek lenni, talán már jövőre, nekem viszont elég sok dolgom van, és mindegyik fontosabb, mint a hajamat tépni estéről estére. .
Értelemszerűen a fentezi-ligát sem fogom folytatni, így ha valakit innen érdekel, szívesen átadom majd szezon végeztével.
Pens – meccs
1. harmad
- Labrie – érti a szerepét, nagyon helyes
- szokásos korai bekapott gól, Crosby szépen csinálta, a csapatunk emberfogása pedig szintén a szokásos – idén eddig még szinte minden vereségünk ilyenkor dőlt el, kíváncsi vagyok, tanulunk-e belőle
- Pouliot kiesése amúgy komolyabb érvágás, mint korábban gondoltuk volna, Malone se ártana, mert nincs elől semmi fizikumunk
- no, akkor továbbra is a 3-4. soraink dicsérhetőek (akárki is van ott épp), az első kettő meg még mindig kuka, független a két fontos hiányzótól – kapura semmi veszélyt nem jelentünk egyelőre
- sosem volt aktuálisabb Lecav elpasszolása…
- Stamkos baszod, amikor nem kell, passzolsz, amikor kéne, akkor meg önzőzöl :(
- azért ez a Labrie-Thompson-Crombeen sor komoly volt. nem sok technika, de nem lehet egy leányálom ellenük jégen lenni, gyönyörűen tartják bent a korongot, igaz, a kaput nem zargatják
- röhej ez a késleltetett kiállítás (kétszer is hozzáértünk, mégse fújtak), addig játszatták, míg Garonnál vagy mögötte ki nem köt a pakk -> 3rd PP vs 16th PK
- na, egyetlen helyzet volt a kiállításból, az is Crombeen előtt, nem nagy persze
- komolyan? Engelland Lajosra megy rá? kemény fiú… aztán meglepődnek, ha Crombeen megbúbolja Crosbyt – az ilyesminek mi értelme? persze hasznos, hiszen ő jelentéktelen a csapata szempontjából, pláne 4 on 4, tőlünk meg leszedte Lajost, bravó… és meg se ismétlik, vajon miért?
- Laja elég frusztrált lett a kiállítás miatt, ez itt a kapu előtt már egy teljesen hétköznapi jelenet volt már, kár érte pattognia, inkább a játékkal foglalkozzon
Az első 20 percben nem volt egy súlycsoportban a két csapat, ahogy arra számítani lehetett. Örülhetünk a -1nek, mert minden megmozdulásukban benne van a gól, míg nekünk volt egyetlen helyzetecskénk, arról is mindent elmond, hogy Crombeen keveredett a PK végén a kapu elé, meg persze lett volna egy, ha Stamkos gondolkozik, de ez így akkor is nevetségesen sovány. Ami még rosszul hangzik, hogy ez egy b2b első meccse… Nézzük a pozitívumokat! A hátsó két sor remekül tartja bent a korongot, tele vannak energiával, Palat sincs megilletődve első nhl-es meccsén a nagynevű ellenféltől, Salo visszafogott, de még nem sérült meg újra, ahogy más sem, ez egyelőre remek hír! (az SOG 7-11 nagyon csalóka és hízelgő)
Ó bazz, Milbury a stúdióban, szerintem ezt nem hallgatom meg…
2. harmad
- ó, Hedman, a tökölésed eredménye… :(
- Garoooon, neki köszönhetjük, hogy még nem szálltunk el, ebben a PKban is volt kb 3 százszázalékos helyzetük – most kéne ugye törvényszerűen a gyengébb csapatnak gólt/gólokat lőnie a sok kihagyott helyzetet büntetendő… ez ellenünk működik, meglátjuk, bejön-e egyszer végre fordítva is
- fasza lesz, ha Garon is megsérül most, más már nem is hiányzik. nagyon nehezen kelt fel az egyik lövés után.
- és kapuscsere, na bazdmeg, buktunk a legjobb emberünk is. most mondhatjuk, hogy szegény embert az ág is húzza, ugye?
- és Stammer gól, bejött a gyengébb csapat büntet dolog… - Hedman nagy passzt adott, szép gól volt
- mekkora mákunk volt, azt a qrva – talán először pattog a korong nekünk jól hetek óta
- na, Fleurynak is van dolga, nagyot védett Aulie helyzeténél
- lol, micsoda potyával vezetünk (Pyatt orráról pattant be), de kellett hozzá Palat harciassága, aki egyből meg is szerezte első pontját :)
- úgy látom, ma csak mi ülünk… mondjuk, egyiket se vitatnám, mind megadható volt, náluk pedig talán egy vagy kettő maradt el, annyi meg nem is sok
- meglepően jól bulizunk ma amúgy, mármint magunkhoz képest
- Malkin szépen cumiztatta Lajosékat, kár, hogy kimaradt a kontránk
No, az idei év legszerencsésebb harmadán vagyunk túl. Ők kihagytak mindent, a korong a gólvonalunkon is megállt, mi pedig lőttünk egy szép és egy röfi gólt. Viszont elvesztettük a kezdőkapusunkat, aki egész szezonban qrva jól véd. Még én is meglepődtem, hogy 2.06 a GAA-ja, miközben csak két meccset nyert és hetet bukott, pedig nálam van fenteziben. Feljöttünk amúgy játékban is, nincs megalázó különbség a két csapat között. (SOG: 19-20, FOW: 26-18, HITS: 18-22)
3. harmad
- bekezdtek, meg kellett úszni azt a nyomást
- és PP, nocsak -> és egy helyben ácsorgunk… egy lövés? talán…
- ott is van Malkin… bebaszta, ahogy kell, most mondjuk, hogy Eric turnover Brewer megint?
- LOL, milyen szép gólt lőttek megint, iskola, tic-tac-toe, mi meg ész nélkül bohóckodtunk megint elől (a gólnál két emberünk is a saját kapunk mögött, bravó)
- jé, újabb turnover, legalább tudjuk, hogy Purcell is a jégen van
- Lecav ütközését még nem ismételték meg, de nem lepődnék meg, ha a szokásos, rossz ütemű, szar lenne
- két komoly hiba elég volt ahhoz, hogy az addigi munka tovatűnjön – nem mintha győzelmet érdemelnénk, vagy bármi ilyesmi…
- persze látom a hátralevő időt, így tudom, hogy nem lesz OT, szóval jön a szokásos EN gól, vagy netán előbb még egy. semmi baj, meg is érdemeljük, nyerjen csak a jobbik csapat – bár minden este így lenne.
- holnap pedig a Devils nyilván elégtételt vesz a mai cumiért
- jé, a kommentátoroknak is feltűnt, hogy Lecav sérülten játszik. nem értem, miét nem pihentetjük néhány meccsre, semmi vesztenivalónk már idén, viszont el se tudjuk adni, ha ezt a szart nyújtja és még rá is sérült
- vicces amúgy, hogy idén először volt egy malacos harmadunk, de azzal sem tudtunk élni
- ott is van az EN és az NBC stúdióját azonnal elöntötte a geci, talán már a katasztrófavédelmet is kihívták, bár a fitymacsattogás még kihallatszik a habokból
- szegények, mindjárt sírnak a stúdióban, hogy lőttünk még egy semmit sem számító gólt…
- most mit szórakozunk itt az órával? nevetséges, menjünk már szépen a francba.
Hívhatjuk fel CD-t Garon helyére… Pozitívum? Nos, a farmcsapatból eddig bárkit hívtunk fel, az jó volt, mint Palat is ma. Akiknek meg a magot kéne képezniük, azok sajnos kevesek ligaszinten. Mióta megszakadt a kezdeti sorozatunk, minden ellenfél dominál minket, így csak a gólkülönbség kérdéses. Nem tudunk egyetlen meccset sem kézben tartani. Ma is elvérezhettünk volna már az első 20 percben, ha nem véd olyan jól Garon. Megnyertük a második etapot, majd szépen elbénáztuk az utolsót. És ez a forgatókönyv már baromi unalmas.
Gratula a Pensnek, megérdemelten vertek meg minket ők is.
Overall: 17 games, by 1974–75 Washington Capitals and 1992–1993 San Jose Sharks
Home: 14 games, by 2003–04 Pittsburgh Penguins
Away: 38 games, by 1992–93 Ottawa Senators
Longest winless streak
Overall: 30 games, by 1980–81 Winnipeg Jets (23 losses, 7 ties)
Home: 17 games, by 1995–96 Ottawa Senators and 1999–2000 Atlanta Thrashers
Away: 38 games, by 1992–93 Ottawa Senators
Fogalmam sincs, de szerintem kezdjük megközelíteni.
Egyébként arra gondoltam, hogy minden mindegy alapon ki kellene próbálni CD-t. Nincs nagy esély már a PO-ra, ezért lehetne próbálkozni. És persze több fiatal is jöhetne a farmból.
őszintén szólva nem bánkódnám agyon magam... de kötve hiszem, hogy a Habs beleesne újra ugyanabba a hibába, mikor végre megszabadult a legrosszabb szerződéseitől és egyből eredményt is ér el. ráadásul nyilván nem két zsák korong jönne érte cserébe sem, ami megint csak túl nagy áldozat lenne részükről szerintem
Malkin is good to go tonight vs TB - legutóbb Nashék is ellenünk téretek vissza. nekik jól sikerült, meglátjuk, ma Jevgenyíj is hozza-e az ellenünk szokásos formáját.
amire kíváncsi leszek, az a felhívott Palat a 3. sorban.
Killorn megy fel Pouliot helyére, azzal nincs hiba. gyakorlatilag az első három sorunkban lesz farmból felkerült gyerek, szóval csodálhatjuk a jövőnket, Lecavot pihentethetnénk igazán, ráférne...
Salo remélem, tényleg egyben van, a múltja eléggé megijeszt ilyenkor.
(Rotyi! Inkább itt válaszolok, mert nagyon elveszne nálunk.)
Úgy látszik egy kicsit tényleg elbeszéltünk egymás mellett a tegnap. Mindegy most már:)
Maradjunk annyiban, hogy eléggé különbözünk mind a mentalitásunkban, mint a hokihoz való hozzáállásunkban. Én pl. abszolút nem vagyok egy érzelmes típus, ezért is kezelem nehezebben az olyan embereket, akikből egy meccs komolyabb indulatokat, érzelmeket (pro vagy kontra) képes kihozni. Emellett pedig a hoki (és a kedvenc csapat) sem olyan fontos nekem, mint itt sokaknak, inkább tartozom az általad műkedvelőknek nevezett csoportba, mintsem a szurkolókéba. Ezért is hihetik páran, hogy "magas lovon ülök", s egy top csapat szurkolójaként, biztos háttérrel könnyen osztom az észt, pedig egyszerűen csak tényleg nem izgat engem annyira ez az egész:)
Egy kicsit egyébként pont azért sem ért(ett)em azokat a többnyire mindig a negatívumokra fókuszáló hozzászólásokat, mert míg más csapatoknál jellemző a nagy öröm minden apróbb biztató jelnél (a másik véglet, szintén nem kenyerem:), Ti végre egy - szerintem is - egészen biztató megújuláson mentek keresztül. De látom akkor az is torzítja a képet, hogy szinte csak és kizárólag meccsek alatt olvasom a fórumot, így mindig "a pohár félig üres" állapotodban talállak. Máskor majd benézek meccsek között is, hogy jobban képben legyek:)
nem, mivel csak egy meccsről van szó (utána már lesz Malone), ami Paniknak ráadásul 4 nap / 3 lett volna (ha ma pihen és utazik), így én inkább Palatra vagy valaki másra tennék, hoyg megnézzük, ők hol tartanak
no, live edit gomb: The Lightning have recalled F Ondrej Palat from Syracuse of the AHL. He has 11 goals and 44 points in 49 games this season. Will wear 74.
Boucher nem kicsit bukott ki a Bruins 3. gólja előtti balfaszságunkért. kb hasonló idegállapotba került, mint mi. remélhetőleg lesznek következményei a történteknek, hiszen ez már a sokadik ilyen volt
az egy bohóc. tulajdonképpen szánalomra sem méltó figura, én csak azért utálom, mert előttem van ahogy Laraque-kal szemben lefosta a bokáját és összekakilta a jeget, előtte meg utána ő volt a kemény csávó, holott csak egy műmájer de remélem minél többször kiütik a púpjából. sajnálom, hogy nem sikerült győzni, főleg így, hogy már 2 gólos volt az előny... A mérkőzést nem láttam, nem tudtam a korai időpontról, de a bunyókról már fent van a videó, ebben viszont jobbnak tűnt a Bolts. Na majd legközelebb a gólok számában is!
nem fogja padoztatni, nincs olyan szerencsénk. Lecav csak akkor hagy ki meccset, ha sérült, különben nem. így viszont csak a jégidőt veszi el mástól.
a mai nap pozitívuma pedig egyértelműen Killorn játéka. ez a srác már nem megy vissza az AHLbe szerintem. illetve Nacho bunyója, megtette a magáét és nem is vallott szégyent.
Lecavot kilőtte Salo pár meccsel ezelőtt. az utolsó másodpercben találta bokán. akkor úgy kellett lekísérni. ha az a baja, akkor pihentessük, a szezonunk már elúszott, felesleges erőltetni. ha viszont nem a sérülés, akkor igen, őt kell a lelátóra küldeni 1-2 mérkőzésre. az mindenkinek megfelelő üzenet lenne.
Amúgy nem konkrétan rájuk gondoltam hanem úgy értettem hogy olyan alap embert kéne ültetni akiről mindenki azt gondolná hogy ővele ilyen soha nem történhet mégha szar is, aztán mégis. Mondjuk pl tényleg ha Lecavot ültetnék pár meccsig akkor lehet észbe kapnának páran vagy akár lecav is, bár félek hogy ez nála fordítva sülne el. Bedurcizna aztán baszna a világra utána...
All-Star
Válasz rotyi hozzászólására (#17935)
------------ "Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked."
Lucic művésznő azért játszott rá annyira, hogy 2+2 legyen és ő ne kapjon semmit. az ott egy páros kiállítás lett volna, ha nem adja elő a nagy halált. de előadta és mivel volt egy 2+2 a másik oldalon is, így könnyű szívvel fújták be. ezen nincs mit csodálkozni. max az a fura, hogy tampán miért nem ér soha semmit a hazai jég ilyen eseteknél.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.